„Mennyire figyelünk egymásra? Megkérdezzük, hogy mi újság van, vagy akkor kapunk a homlokunkhoz, ha már baj van?”
Az Ökumenikus Segélyszervezet közel egy évtizede küzd a szerencsejáték-függőség ellen változatos programokkal. Megelőzés, tudásmegosztás, inspiráló programok, vagy éppen a már bajban lévők segítése egészen egyedülálló eszközökkel. A program szakmai vezetőjével, Figeczki Tamással beszélgettünk.
Milyen programok zajlanak az Ökumenikus Segélyszervezetnél a szerencsejáték-szenvedély elleni küzdelem területén?
2012-ben dolgoztunk ki egy komplex szerencsejáték-függőséget megelőző, illetve már a létező problémát kezelő programot „Játék határokkal” néven. Ennek keretében prevenciós programot működtetünk általános- és középiskolákban, de szervezünk táborokat is a diákoknak. Azt gondoltuk azonban, hogy nem csak a fiatalokat célozzuk meg, hanem minél szélesebb körben szeretnénk ezt a témakört fókuszba helyezni. Beszélgessenek erről az emberek, kezdjenek el ezen gondolkodni! Szerveztünk szakmai napokat szakembereknek, képzőművészeti pályázatokat fiataloknak, ahol a téma a szerencsejáték-függőség megjelenítése volt, a beérkezett képekből kiállítottuk több városban. Részt vettünk több fesztiválon, ahol önálló pavilont működtettünk játékmesterekkel, előadásokkal, kerekasztal beszélgetésekkel, zenétől a színházig. Információs pontokat működtetünk hét településen problémás játékosoknak, hozzátartozóknak és érdeklődő szakembereknek.
A fiatalok közül kiket, milyen csoportokat tekintetek ti veszélyeztetettnek?
A fiatalok azért tartoznak a veszélyeztetettek körébe, mert korosztályuk jellegzetessége a kíváncsiság, a fokozott, olykor meggondolatlan kockázatvállalás. Kiemelve azt is, hogy ezek a fiatalok tudják a legügyesebben kezelni az online felületeket, ahol az új szerencsejátékok megjelennek. Amikor elkezdtük a program kidolgozását, még azt gondoltuk, hogy a szórakozóhelyeken lévő pénznyerő automaták jelentik a legfőbb veszélyt a szerencsejáték-függőség kialakulásának szempontjából, hiszen ezek a leginkább elérhetőek mindenki számára. Az alkohol jelenléte és a dohányzás lehetősége szintén fokozhatja a játékkedvet. Időközben azonban betiltották ezeket az eszközöket, így újraterveztük a programot. A függőség azonban attól nem szűnik meg, hogy elveszem az eszközt. Az addiktív személy keres valami mást. Vagy szerváltás történik, adott esetben a viselkedési függőség átmegy szerfüggőségbe, vagy egy másik fajta játéktípust választ magának. Nem váratott ez sokáig magára, mert abban a ritmusban, ahogy ezek a játékautomaták tiltásra kerültek, robbanásszerűen emelkedett az internet-hozzáférések száma, mindennapossá vált az okostelefonok elterjedése. Nem csökkent a szerencsejáték-függőség veszélye, hanem többszörösére növekedett az online térnek köszönhetően. A játékautomaták térben és időben korlátozott hozzáférhetőségűek voltak, mert ott volt nyitvatartási idő, oda kellett ballagni, esetleg a tizennyolc év alattiakat nem engedték játszani. Ez valamilyen védettséget jelentett. Ezzel szemben az interneten folytatott online játék esetében sem a tér, sem az idő nem szab korlátot. Akár otthon, akár az iskolában, egy parkban, buszon, vonaton, bárhol játszható a nap huszonnégy órájában, nincs záróra. Ezeknél a játékoknál nem lehet a tizennyolc éves korhatárt betartani, mert bemondás alapján bárki játszhat. Itt is azonnal megjelenik a nyeremény, újra lehet kezdeni a játékot bármikor, ez sok esetben a szülők, vagy testvérek bankkártyájának használatával történik. A veszélyeztetettség szempontjából fontos még beszélnünk a fiatalt körülvevő mikrokörnyezetről. Fokozza a kitettséget a szegénység, az alacsony iskolázottság, a szegregált környezet.
Az rendben van, hogy vannak korosztályi sajátosságok, de kik ragadnak bele?
Azoknak van leginkább esélye, hogy függővé váljanak akár szertől, akár viselkedéstől, akiknek feldolgozatlan, kibeszéletlen gyerekkori traumái, frusztrációi, önértékelési zavarai vannak. Egy tizenéves különösen sérülékeny, érzékeny. Jellemző, hogy vannak önértékelési problémái, nincs megelégedve magával, hogy nem elég okos, nem elég szép, nem elég ügyes. Ha akár a család, akár az iskola nem fordít figyelmet arra, hogy legyenek pozitív élményei és kezelni tudja ezeket az adottságokat, akkor ezek elvezethetnek oda, hogy egyfajta kompenzációként különféle függőségek irányába mozduljon el. Lehet ez drog, szerencsejáték, illetve az sem ritka, hogy különböző függőségek társulnak. A függőség kialakulása egy folyamat. Ha valaki egyszer-kétszer játszott, attól még nem lesz függő. Ahhoz rendszeresen visszatérve kell ezt csinálni. Mindig lehet keresni, hogy miért nincsenek meg azok a társas kapcsolatok, ahol jól érzi magát? Esetleg azért, mert frusztrált, nem tud megnyilatkozni, nem tud megnyílni a barátai előtt, zárkózott, félelmei vannak, az önértékelése rossz, esetleg az a közösség, amelyhez tartozik, vagy tartozni szeretne rossz mintákat ajánl.
Ebből az is következik, hogy valakinek segíteni tudjunk, sok munkát kell beletenni, hogy az önismerete fejlődjön, hogy ki tudja fejezni magát, kapcsolódni tudjon a közösségekhez. Ez gondolom nem megy az egyik napról a másikra.
Első kérdés, hogy felismeri-e a környezete azt, hogy valami probléma van az adott fiatallal. Van-e egyáltalán valaki, aki figyelemmel kíséri, hogy mit csinál szabadidejében. Sokszor akkor derül fény ezekre a dolgokra, amikor már súlyosan beleszaladt ebbe a problémakörbe az érintett. Itt jön a környezet felelőssége, hogy mennyire figyelünk egymásra, a gyerekeinkre, a feleségre, férjre, barátokra, hogy megkérdezzük, mi újság van, vagy akkor kapunk a homlokunkhoz, ha már baj van.