Hírek

Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) Pszichológiai Intézetének szakértői 2013 óta a Szerencsejáték Zrt. támogatásával, anonimitás és teljes titoktartás biztosításával működtetik a Szerencsejátékos Segélyszolgálatot, amelynek célja a szerencsejáték-problémával küzdők és hozzátartozóik számára történő segítségnyújtás, tanácsadás, valamint a hívók támogatása abban, hogy eljussanak olyan szakkellátó-helyekre, ahol hosszútávú terápiás segítséget kaphatnak. A szolgáltatás ingyenes, képzett ügyelők bevonásával, előítéletektől és stigmatizálástól mentesen vehető igénybe.

Az ELTE Pszichológiai Intézetében megvan az a szakmai kompetencia, amelynek bázisán egy ilyen többrétű szakmai tudást igénylő szolgáltatást felelősségteljesen lehet működtetni. Az intézet hosszú évek óta intenzíven foglalkozik a területtel, több munkatársuk nemzetközileg elismert szakértője a témának, illetve számottevő tanácsadói és terápiás tapasztalattal is rendelkeznek.

A szolgáltatást egyaránt kereshetik a szerencsejáték-problémával küzdők, illetve akik úgy érzik, hogy a játéktevékenységük akár a legkisebb mértékben is problémát jelenthet az életvezetésükre, kapcsolataikra, munkájukra, illetve életük bármely egyéb területére. A hívók jelentős része a hozzátartozók, barátok közül kerül ki, akik abban kérnek segítséget, hogy miképpen tudják családtagjuk támogatni, illetve ők maguk hogyan küzdjenek meg a családtagjuk függősége okozta családi és egyéb problémákkal. Az ügyelők a tanácsadás mellett a megfelelő szakellátó-helyre is irányíthatják a problémákkal küzdőket.

A Segélyszolgálat telefonos elérhetősége mellett már email-en és Skype-on keresztül is igénybe vehető. A szolgáltatás tartalma is bővült az idők során, így ma már nem csupán a szerencsejáték-probléma, hanem a videojátékok használatával összefüggő problémák és helyzetek kezeléséhez is segítséget nyújt.

Mivel a hazai és a nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a szerencsejáték-problémával küzdők speciálisan nehezen elérhető és nagyon alacsony segítségkérési hajlandósággal jellemezhetőek, ezért a Szerencsejáték Zrt. kiemelt hangsúlyt fektet - felelős játékszervezői programja keretében - az érintettek megszólítására és tájékoztatására. A vállalat elsődleges célja, hogy a problémával küszködő szerencsejátékosok és családtagjaik számára hathatós, valós segítséget nyújtson, valamint olyan információs és tanácsadó felületeket biztosításon, amelyek a szerencsejáték iránt érdeklődők esetében a kikapcsolódást és szórakozást szolgáló játék lehetőségét erősíti a problémás játék kialakulásával szemben.

A Segélyszolgálatról további információkat itt olvashatsz.

Ha úgy érzed szeretnél segítséget kérni, ne késlekedj!

Keress szakértői segítséget, vagy fordulj támogató csoporthoz és vedd vissza az irányítást!